Egy természettudományos, S6-os osztály kalandjai

  1. március 23-án, csütörtök este mindannyian izgatottan gyülekeztünk a reptéren, hogy életünk első igazi tudományos kirándulásán részt vegyünk. Úticélnak Magyarországot tűztük ki, ahol a természettudományok valódi világába pillanthattunk be. Mivel mindannyian biológia és kémia fakultációra járunk, ennek a kirándulásnak nagy szerepe volt bizonyos, a jövőnket meghatározható kérdésekben, mint például az az irány, ahol elhelyezkedünk majd, vagy az egyetem, ahova jelentkezni szeretnénk.

Heten diákok, a biológiatanárnőnk, Krausz Krisztina és a kémiatanárunk, Pápai János hajnalban érkeztük meg Szekszárdra, az aznapi szállásunkra. A Tanárúrék, házastársak lévén a saját házukban aludtak, mi pedig egyedül voltunk egy takaros kis apartmanban. Hiába voltunk fáradtak az utazástól, aznap este (vagyis már inkább hajnalban) még vicceket meséltünk, nevettünk, és beszélgettünk sokáig. Mivel már több éve ismerjük egymást, és jó barátok vagyunk, minket is meglepett, mennyi újdonságot tudtunk meg a egymásról, és milyen közel kerültünk már az első napon is.

Másnap reggel korán kellett kelnünk, mivel nyolc órára várt bennünket Dr. Kravják András, aki a Szekszárdi Patológiai Intézetben vezetett bennünket körbe. Mesélt a munkájáról, annak szépségeiről és visszásságairól, a magyarországi egészségügyről, annak működéséről, és szívesen válaszolt miden kérdésünkre is.  Ez a látogatás sokunkra mély benyomást tett. Többen, akik eddig csak játszottunk a gondolattal, most egy lépéssel közeleb kerültünk ahhoz az elhatározáshoz, hogy orvosi pályára lépünk.

 

A délutánunk szintén mozgalmasan telt: a fantasztikus rántotthús-ebéd után a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium vendégei voltunk, és lehetőséget kaptunk életünk legelső patkányboncolásának végrehajtására. Igen, elég morbidnak tűnhet, hogy egy egész osztály örvendezik egy ilyen eseménynek, de igazán nem volt az. Még a kirándulás előtt megtanultuk órán a boncolás alapszabályait, melyek szerint a boncolás nem látványosság, kizárólag tudományos célt szolgál, és a tetemmel a lehető legnagyobb tisztelettel kell bánni. Ennek fényében hajtottuk végre mi is a feladatot, melyhez három csoportba lettünk beosztva, a három patkányhoz. Legelőszőr elaltattuk az állatokat: a ketrecükből egy üveg edénybe tettük őket, éteres vattát raktunk melléjük, majd lefedtük az edényt. Mivel az éter bódító hatású, a patkányokat elkábította, így „álmukban” haltak meg, fájdalmat nem érezve. Amíg ez a folyamat lejátszódott, mi megkaptuk az alapinstrukciókat, és az eszközöket.

Sajnálatos módon az altatás nem volt megfelelő hatású, és mindhárom patkány szíve dobogott még a felnyitásuk után. Hogy félreértés ne essék, itt is megemlíteném, hogy nem éreztek fájdalmat, és nem voltak tudatuknál sem, de így ténylegesen mi „öltük” meg őket, a szívartéria elmetszésével. 

Mivel ennek az állatnak,mint a legtöbb emlősnek, nagyon hasonlók a szervei az emberéhez, egy, a tankönyvi ábráknál sokkal pontosabb képet kapunk a szervek színéről és valódi alakjáról is. (Az ember és a patkány szerveinek méreteinek az aránya különböző az eltérő életmód miatt).  Mindhárom patkány szerveit kivettük, lemértük és össze is hasonlítottuk az eredményeinket. Az ügyesebbek az agyat, a szemeket szemideggel, a gerincvelőt és a méhet (csak nőstényállat állt sajnos a rendelkezésünkre) is épségben ki tudták emelni.

Ezek után elmentünk a pécsi szállásunkra, és az esti szabadprogam alatt megnéztük a gyönyörű főteret, és a környékbeli bevásárlóutcákat. Mivel én pécsi vagyok, már sokszor volt ezek látványában részem, de osztálytársaimnak nagyon tetszett a város tisztasága és régies, de mégis modern felépítése.

Szombat reggel a Pécsi Orvostudományi Egyetem Álltalános Orostudományi Karára látgattunk el, ahol két érdekes előadással vártak bennünket. Előszőr az egyetem új, még fejlődő részlegére pillanthattunk be, a Medi Skills laborba, ahol az elő emberi testet és annak különböző funkcióit mintázó mechanikus babákkal ismerkedtünk meg. Ezek a bábuk eltérő méretűek, és különféle kliniki állapotok szimuálására alkalmasak: a normál életfunkcióktól kezdve a szívrohamon át egészen a fulladásig. Az egyetemisták is ezeken tanulják meg az elsősegélyadás alaplépéseit, a vérvételt, az injekcióbeadást és a lélegeztetést segítő műszerek használatát is. Majd, a szemeszter végén itt is vizsgáznak ezekből. Nekünk is bemutatták ezek használatát, sőt, mi is próbálkozhattunk, amivel csak szerettünk volna.

A délutánt már a természettudományoktól búcsúzkodva töltöttük: Pécsről Budapestre utaztunk, jókat nevetve, játszva és beszélgetve a körülbelül két órás úton. Este színhába szólt jegyünk, ahova izgalmas körülmények között jutottunk el: délután hat órára értünk a Pesti szállásra, ahol az egyórás szabadidő alatt meg kellett vacsoráznunk és beérnünk az előadásra is. Elvileg tíz percnyire voltunk a színháztól, de mivel senki nem volt ismerős azon  a környéken, a rossz irányba indultunk el, majd járókelők instrukcióival, és egy gyors és izzasztó sprinttel pont beértünk az előadás kezdetére.

Orsolya N. (S6HU) / EEB1

 

AZ ESTE ESEMÉNYEI

Az az este, amikor elmentünk a színházba, alapból érdekesen indult. Egész délután autóban ültünk, Pécsről fel Pestre, úgyhogy szellemileg egy kicsit már amortizálódtunk. Miután sikeresen megtaláltuk a helyet, ahol éjszakára maradtunk, volt egy óránk enni valamit, mielőtt a darab elkezdődött, és a tanárok magunkra hagytak minket, mert – viszonylag tévesen – azt feltételezték rólunk, hogy meg tudjuk találni a tíz percnyi sétára levő színházat. Egy hangyányit túlértékelték a képességeinket, mivel a homlokegyenest ellenkező irányba indultunk el (már így is késésben). Miután sehogysem akartak jól kijönni az utcák, megkérdeztünk két fiút, akik némi visszafojtott röhögéssel elmondták nekünk, hogy teljesen rossz irányba mentünk… Miután elköszöntünk tőlük, viszonylag hamar rájöttünk, hogy nemcsak a navigációs készségeink borzasztóak, hanem az időérzékünk is, konkrétan két percünk volt megtenni egy negyedórás utat. Mi, dacolva az esélyekkel, mindent megtettünk, de nagyon megszenvedtük.

Mindenki igyekezett valami extrát felvenni a színházba, mert mégiscsak esemény, adjuk meg a módját. Ezzel a logikával sajnos csak magunknak okoztunk plusz problémákat… Szépen fel voltunk öltözve, ékszerekkel, szépen kisminkelve, úgyhogy el lehet képzelni, hogy néztünk ki, amikor megérkeztünk az életem legkegyetlenebb sprintfutása után, lihegve, csapzottan, teljesen kifáradva és könnyezve, de relatíve emberi időben. Úgy öt perc alatt értünk oda, ami kész csoda. Mondjuk kaptunk néhány ferde pillantást a gyönyörű, alkalmi ruhás, frissen pedikűrözött-manikűrözött-kozmetikált-sminkelt és fodrászolt nőktől és az öltönyös férfiaktól (akik szintén kiöltöztek, de eléggé túlzásba vitték a dolgot, volt aki csokornyakkendőt vett fel. Valaki szólhatott volna neki, hogy nem az Operába megy, én már csak a kalapot és a monoklit hiányoltam), ahogy berontottunk (nem hibáztatom őket, kicsit… érdekesen festettünk, na). Miután elegánsan elfoglaltuk a helyünket (lerogytunk), elkezdtünk civilizáltan társalogni (úgy hörögtünk, hogy felvehettek volna minket egy death metal bandába, de sajnos egy tag sem volt jelen). Elnézést, elkalandoztam.

Az előadás (amiről eredetileg írnom kellett volna), érdekes élmény volt. Úgy az első perc környékén felütötte a fejét a gondolat, hogy mégis mi a bánatot nézünk mi, és a végéig nem tűnt el. A színdarab, cím szerint „Ex”, Szerb Antal regényének adaptációja, és nagyjából arról szól, hogy egy király megunja az uralkodást, és puccsot szervez maga ellen, ezért lemond, és aztán elmegy Monte Carlóba, hogy szélhámosként éljen. Van a főszereplőnk, I. Sancho, Artúria viszonylag okos,de gyenge és némineműleg gerinctelen királya, aki az első negyed órát azzal tölti, hogy nyavalyog mindenkinek, hogy mennyire nagyon rossz az élete, mert az uralkodás minden idejét lefoglalja, és az a rengeteg kötelesség… mint például az érdekházasság egy francia hercegnővel (amibe mellesleg senki sem kényszeríti bele, konkrétan magának csinál problémákat). A házasságáról még annyit, hogy amikor a nő meglátogatja, megtetszik neki és lefekszenek, de azért milyen kegyetlen az élet. Felfoghatatlan. A minisztereivel is csak a gond van, mert mindegyikük megpróbálja „irányítani”őt, szóval minden baja van. Meg van ez a mondat, hogy „a kötelesség nem rózsaágy”, amit az első fél órában vagy ötvenszer hallhatunk. A jelentése viszonylag érthetetlen, de sokszor elmondják nekünk, úgyhogy biztos igaz. (Mellesleg ez is egy oka annak, hogy Sancho ott akarja hagyni a trónt, és nem, mi se értettük jobban.) A király ezután szervez maga ellen egy puccsot a teljesen közönyös és érdektelen „csőcselékből”, (szerintem azok a színészek már nagyon várták, hogy mehessenek haza), hogy amikor „feldühödve” ( az átlagosnál kicsit hangosabban beszélve, egyébként fásultan) követelik a lemondását, lemondjon és elmenjen egy idegen városba. Mindez meg is történik, és amikor elszökik, vele jön az első minisztere és bizalmasa, Saint Germain, aki a darab hátralevő részében a szolgája lesz.

A szünet végén már ott is vannak, és Sanchóból szélhámos is lesz annak rendje és módja szerint. De milyen tehetségtelen szélhámos! Nagyjából az első hónap környékén elveszítik az összes megmaradt pénzüket, és mivel a szakmához nem értenek, nem sikerül többet szerezni. Mondjuk az elveszítési procedúrában közbejátszhatott az, hogy valahogy, mindenféle expozíció nélkül talál magának egy aranyásó nőt, név szerint Marcelle-t (nem kell megjegyezni a neveket, mi is azonnal elfelejtettük őket), aki azért marad vele, mert… miért marad vele?? A pénzéért biztos nem, mert hát nincs neki, de Sancho kitalált karaktere, a szélhámos teljesen hülye. Komolyan mondom, megjátssza, hogy egy életképtelen idióta. Nem csinál semmit sem jól, ésszerűtlen döntéseket hoz és buta, a nő ezt szóvá is teszi rendesen, állandóan beszól neki és bántja. És. Ő. Nem. Csinál. Semmit. Ellene. Semmit! A lényeg az, hogy nem szeretik egymást, semmi közük sincs egymáshoz, de együtt maradnak. Logikus, nem? (Szerintem se.) Ezután kétségbeesetten próbálnak pénzt szerezni valahonnan, és Sancho kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Egy vagyonos úriember rengeteg pénzt ajánl fel neki, azért cserébe, hogy játssza el, hogy ő I. Sancho, Artúria exkirálya.(Én ezen a ponton már fogtam a fejem). Artúriában ugyanis van egy mozgalom, aminek a vezetői megpróbálják visszaültetni Sanchót a trónra, és ezért kéne egy hozzá viszonylag hasonló fizikumú ember, hogy eljátssza a szerepet. Húha, micsoda véletlen egybeesés! És senkinek sem tűnik fel, hogy a „hasonmás” a tényleges uralkodó. Az, hogy ugyanúgy néznek ki, a beszédhangjuk is hasonló, az őt körülvevő emberek is gyanúsan hasonlítanak a király uralkodói udvartartására (két minisztere utána ment, hogy megkeressék, mert vissza akarták kapni a rangjukat), nem tudom, hogy nem szúrt szemet senkinek, de valahogy senki nem jön rá. Van is aztán csudanagy meglepetés, hogy jé, tényleg ő az…Ezután Sancho önként és dalolva felfedi magát, és önként és dalolva visszaül arra a trónra, ahonnan a történet elején menekült! A karakterek motivációit azért nem kellett volna két sorban összecsapni, mert egyáltalán nem érthető.

A legtöbb szereplő semmivel sem járul hozzá a cselekmény fejlődéséhez. A hercegnő, akit el kellett volna vennie feleségül, kétszer jelenik meg a történet folyamán: egyszer az elején, amikor lefekszenek, és egyszer a végén, amikor összeházasodnak, és –ki gondolta volna – lefekszenek. Saint Germain, a szolga lenne hivatott képviselni a komikus szálat, ami lehet, hogy működhetne, ha nem lenne ennyire izzadságszagú és erőltetett a humor. Ő az a vicces karakter, akit küldözgetnek jobbra-balra, és (dobpergés) „szórakoztatóan” panaszkodik mindenről. Ki gondolta volna, hogy még a humort is nyavalygással tudják le. A szerető, Marcelle motivációit pedig nem lehet megérteni. Szemmel láthatóan ki nem állhatja a férfit, bántja, sértegeti. Nem szereti őt és semmilyen, (nézők által is ismert) logikus oka sincs arra, hogy mellette maradjon, mert a karakter, akit Sancho játszik, egy lehetetlen, szegény, kétbalkezes idióta, és semmi pénze sincs. Amikor azonban Sancho visszakerül a trónra, behódol neki, a férfi meg maga mellé veszi szeretőnek a felesége mellé. Annyira semmi értelme sincs ennek a darabnak… Sancho után ment két miniszter, a korrupt pénzügyminiszter és a részeges miniszterelnök. Akik isznak, és korruptak. Nem viccelek, annyi az összes szerepük, hogy isznak, és pénzt fogadnak el. Sokat nem tesznek hozzá a sztorihoz. A vége a darabnak az, hogy Sancho visszaül a trónra, elveszi a hercegnőt, visszaállítja a minisztereket a hivatalukba (de miért??), lesz egy szeretője, és mindenki iszik és énekel.

Ja, igen, amit elfelejtettem említeni, az az, hogy mindenki elkezd énekelni random pillanatokban. A baj csak az, hogy a) teljesen érthetetlen, hogy miért b) hamisan. Szóval, amikor két elvesztegetett órával később kijöttünk a színházból megviselt fülekkel, egy jó ideig gondolkoztunk, hogy mi a rák volt ez. Amire viszont hamar rájöttünk, az az volt, hogy nem érte meg futni.

Az előadás után nem feküdtünk le aludni, mivel a hajnali géppel repültünk vissza Brüsszelbe, és ki akartunk használni minden megmaradt percet arra, hogy együtt lehessünk. Így eszméletlenül fáradtan, de fantasztikus élményekkel tértünk haza. Ez a kirándulás nem csak új tudást adott nekünk, hanem az osztályunk is összekovácsolódott, jobban megismertük mind egymást, mind a biológiát. Én, személy szerint teljesen megbizonyosodtam abban, hogy orvosi pályán szeretnék tovább menni, ráadásul a pécsi egyetemen tett látogatás során annyira megtetszett a hely, és olyan szimpatikusak voltak az emberek, hogy komolyabban is elgondolkoztam azon, hogy oda szeretnék jelentkezni.

Anna B. (S6HU) / EEB1

 

Két osztálytársunk, Sára és Kinga is meg akarták osztani saját tapasztalataikat, így interview készült velük:

Milyennek éreztétek a kirándulás hangulatát?

Sára: Nagyon jó volt, keveset voltunk a programokon kívül a tanárokkal. Tolattuk az ebédeket együtt!! Főleg a rántotthúsozás volt jó!

Kinga: Nekem is tetszett. Nem is tudtam igazából, hogy mindenki ilyen jófej,még a tanárok is.

 

Mennyi újat tanultatok? Milyen új ismeretekre tettetek szert?

Sára: Hát, az hogy láttam egy élőlényt belülről, ami olyan mint egy ember, csak kisebb, meg a preparátumok az egyetemen, elég sok újat adtak hozzá a tudásomhoz.

Kinga: Nekem inkább a preparátumok segítettek jobban elképzelni azt, amit tanulunk például az agyról is. És a formalin nagyon érdekes volt! Szeretnék majd róla többet is tudni: hogy hogyan hat, milyen a felépítése… lehet, hogy a kémia-beadandót erről fogom írni.

 

Az egyetemen tett látogatás során a MediSkillsLab-ban is voltunk, hallottunk egy elég szemléletes előadást. Arról mi a véleményetek?

Sára: Jó volt az is, és engem az orvostudománynak a technikai része jobban is érdekel, de kár volt, hogy csak egy kicsit próbálhattuk ki a bábukat. Viszont az újraélesztést élveztem.

Kinga: Az újraélesztéses baba volt a legérdekesebb, és örültem, hogy kipróbálhattam, és hogy rájöttem, hogy az elsősegélyórákon szerzett tudást a való életben is jól tudnám használni.

 

Mennyire fáradtatok el a kirándulás végére?

Sára: Hát, nagyon. A programok intenzívek voltak, és tényleg minden lehetséges látnivaló bele volt sűrítve ebbe a pár napba. Mondjuk az is közrejátszott, hogy Annával aludtam, aki „tengericsillag-style”-ban alszik, és csak három-négy órát sikerült éjszakánként pihenni.

Kinga: Igen, egy kicsit tényleg forgolódom álmomban, ez igaz. De én csak otthon éreztem óriási fáradtságot, de akkor már ki tudtam aludni magam. Szóval annyira jó volt a program, hogy maga a kiránulás közben nem is éreztem, hogy mennyire megterhelő volt valójában.

 

Az interjut Orsolya N. készitette.

 

Az egész osztály nevében még egyszer köszönjük ezt a fantasztikus lehetőséget a Tanárnőnek és a Tanár Úrnak !

Laisser un commentaire

Votre adresse e-mail ne sera pas publiée. Les champs obligatoires sont indiqués avec *